„A Gőgös Gúnár Gedeon mesekönyv, ami általános iskolák első osztályosainak íródott, az olvasni tanulás segítésére. Lépésről lépésre ismerteti meg az olvasót a kis és nagy betűkkel, illetve az összetett betűkkel. Versek, mondókák, hosszabb-rövidebb mesék gyűjteményét is tartalmazza a kötet.
A könyv alapjául Varga Katalin fiának készített segédanyagai szolgáltak, aki olvasási nehézségekkel küszködött. Ezt az anyagot a kollégája adta át a Móra Kiadónak, amelyből önálló kötetet állítottak össze. A történetek és karakterek kidolgozásában támaszkodott saját és más gyerekektől szerzett óvodai és iskolai élményeire.”
A Móra Könyvkiadó akkori irodalmi vezetőjének eleinte nem tetszett az anyag, mert bugyutának találta, ám a kiadó igazgatónője végül kiadta 1962 karácsonyán. Azóta már 51 kiadáson van túl. Ahogy az olvasás tanításának módszertana változott, tartalmát is többször átdolgozták, a sikere máig töretlen.
A lókötő róka
A kis sünnek volt két lova. A két ló akkora volt, mint két makk, de erős, mint két táltos. Sebesen futottak picike lábaikon, és a legnehezebb terhet is elhúzták.
A kis sün tökből épített nekik icike-picike istállót.
A kis sünnek valami dolga akadt az erdő túlsó végén. A két apró lovat bekötötte az istállóba, és az istálló ajtaját lezárta.
Ment, ment vígan a kis sün.
Erre várt a róka! Az icike-picike istállót lovastul a hátára vette és hazavitte.
- Ki vitte el icike-picike istállómat és a két apró lovamat? – kérdezte a kis sün.
- Én nem – felelte a kis borz.
- Én nem – felelte a kis nyúl.
- Én nem – felelte a mókus.
- Ki tudja, ki vitte el icike-picike istállómat és két apró lovamat? – kérdezte a kis sün.
- Én nem – felelte a kis borz.
- Én nem – felelte a kis nyúl.
- De én tudom! – kiáltotta a mókus. – A róka vitte el. Láttam őt az odúm alatt elhaladni.
A kis sün leült, és keservesen sírdogált.
Nemsokára arra jött a medve.
- Mi történt, kis sün?
- Ó, kedves medvém, a róka ellopta icike-picike istállómat és két apró lovamat!
- Miért nem kéred tőle?
- Mert félek – sírta a kis sün.
- No, majd én segítek neked – felelte a medve.
A medve és a kis sün sietett a rókához.
A róka az úton közeledő két barát láttára sebesen beosont a rókalukba. A bejáratot lezárta.
- Róka, róka, hová bújtál? Előlünk el miért futottál? – dörömbölt a medve a rókaluk ajtaján.
A róka sírni kezdett:
- Ó, jaj nekem! Áztam-fáztam, vörös bőrömig eláztam. Most a tűznél melegedek, mert kivert a láz s a hideg.
A medve azonban tovább dörömbölt az ajtón.
- Róka, róka, mitől fáztál? Künn az erdőn miért áztál? Eső nem esett, harmat sem esett. Róka, róka, hová bújtál? Előlünk el miért futottál?
A róka lelkendezve kiáltozott:
- Nem bújtam el. Láttam, jöttök, s gondoltam: jó levest főzök. Azzal várlak benneteket, biztosan megéheztetek. Várjatok hát keveset!
- Nem várhatunk, vörös róka! Engedj be a rókalukba! Hadd nézzem meg: ott mit őrzöl? – sürgette őt a medve.
- Mit őriznék, kedves medve? – siránkozott a róka.
- Talán az icike-picike istállót és a két apró lovat.
- Én nem őrzöm.
- De te őrzöd! – kiáltott a kis sün. – A mókus látta, mikor erre hoztad.
Erre a lókötő róka már nem tudott mit felelni. Ki is adta az icike-picike istállót a két apró lóval a medvének és a kis sünnek.
